HOGYAN SEGÍTÜNK

Történeteink
 

Október elején Melindát is támogattuk, hiszen a sérült gyermekek támogatása is céljaink között szerepel. Őt egy szörnyű baleset érte pár hónapja, de az Úr jó, és a felépülés folyamatban van.

Imákat kérünk érte, mivel a sokkot és a traumát feldolgozni nem könnyű, azonban ezekkel együtt is az Istenbe vetett hit és az újjászületés a legfontosabb....

Istennek hála János családjáért, amely befogadott két hátrányos helyzetű gyermeket, és vállalásukért, hogy Isten félelmében és szeretetben nevelik őket.
KÖSZÖNJÜK AZ EDDIGI TÁMOGATÁST, amit hálásan fogadunk ezután is. Mindenekelőtt hordozzatok minket imában!

Július 21-én, vasárnap délután azt a kisfiút ajánlottuk fel az Úrnak, akit nemrég sikerült hívő nevelőszülőknél elhelyezni Érbogyoszlón.

Megható pillanatok voltak, melyekben árvamissziós munkatársaimmal, Gere Jánossal és Berei Szűcs Lenkével, együtt osztozhattam! Az Úr kegyelmes! Gondja van az árva és elhagyott gyermekekre is!



ÉS MOST?

Támogasd küldetésünket