Perselyek

a leggyakoribb szükségletek fedezésére

Légy te is támogatói családunk tagja!

Kelengyepersely

Minden baba érkezését előkészítik. Az árván maradt gyermekek viszont nem ilyen körülmények közé érkeznek. Már a kórházi ápolásuk során hiányozhatnak a legalapvetőbb kellékek - pelenka, fürdető, rugdalózó, takaró, matrac stb. Ebből a perselyből ilyen eszközöket szerzünk be számukra.

Hepatect persely

A megtalált gyermekek gyakran hátrányos helyzetű, akár hepatitises édesanyáktól származnak. A felnőttkori szövődményes májbetegség ezeknél az újszülötteknél a HEPATECT ellenanyag beadásával előzhető meg. Ezt az ellenanyagot meg kell vásárolnunk, majd a születéstől meghatározott időn belül be kell adatnunk. Segíts ebben!

Örökbefogadási persely

Az örökbefogadási eljárások folyamán rengeteg költség keletkezik közvetlen és közvetett módon. Itt ezeknek a fedezésében tudsz segítő kezet nyújtani, hogy egy örökbefogadási történet se akadjon el anyagi okokból. Köszönjük!

Fejlesztési persely

A családok és gyermekek életében a fejlesztés megszervezése, finanszírozása a legnehezebb és hosszú távon leginkább megterhelő feladatok közé tartozik. Támogass, hogy a megfelelő segítség ne késsen,, és ne is szűnjön meg!

Vitaminpersely

Tekintettel arra, hogy a korai életévekben a gyermekek fejlődését mélyen befolyásolja a táplálkozás, a gondozás minősége, sajnos, felmerülnek olyan helyzetek, amikor utólag kell táplálékkiegészítőkkel, vitaminokkal segíteni őket fizikai lemaradásaik behozatalában. Segíts felzárkóztatni őket!

Rekreációs persely

A szabadidő minőségi eltöltése az örömről szól. Örömmel sportoljon, zenéljen, kiránduljon, látogasson helyeket, eseményeket stb. a gyermek. Ezek az élmények vezethetik a későbbiekben életre szóló döntésekben is akár. Segíts, hogy a szabadidő érték legyen nekik is!

Rendezvénypersely

Az örökbefogadáson túl a rendezvényeinkre fókuszálunk a legerőteljesebben. Célunk a tágabb családháló erősítése szakmai és közösségi szempontból. Támogatásodat a szakmai előadók bevonására, a családok megfizethető ellátására, a rendezvény zavartalan lebonyolítására fordítjuk. Köszönjük, ha javaiddal, tudásoddal bekapcsolódsz!

Vakációs persely

A vakáció a hétköznapi rutint váltja fel minden gyermek életében. Az árvaházi gyermekek is csak ilyenkor szakadhatnak ki az intézményes életformából. Támogasd táborozási lehetőségeiket, és a nekik szóló tevékenységeket! Sorsfordító találkozások múlhatnak ezen!

Bibliapersely

A velünk kapcsolatba kerülőknek alkalomszerűen Bibliát ajándékozunk. Támogass, hogy értékeinket így is átadhassuk!

Gyermekpersely

Ha szeretnél személyesen és hosszú távon támogatni egy gyermeket, itt megteheted. A névre szóló összegeket főleg tanulmányi, tehetségfejlesztő, sport jellegű stb. tevékenységekre fordítjuk.

Lépj velünk kapcsolatba, keressük meg együtt az így örökbefogadott gyermekedet. 

Műtétpersely

Volt példa arra, hogy műtéthez volt szükség anyagi támogatásra. Számítunk ilyen helyzetekre a jövőben is. Segíts, hogy segíthessük a legvédtelenebbeket egészségük visszanyerésében.

Gyermekotthoni persely

Az árvaházak megléte fájdalmasan emlékeztet az ide kényszerült gyermekek kilátásaira, de alapítványunk hivatására is. Amíg vannak ilyen intézmények, legyenek olyanok is, akik a gyermekekre néznek ilyenkor, és habozás nélkül válaszolnak a szükségleteikre. Ebben tudunk közvetíteni. Hálás szívvel várjuk felajánlásodat!